Erről is, arról is...
Várjuk ki mindennek a végét. Előbb-utóbb úgyis vége lesz...

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Már elkészült az a törvénytervezet, amely alapján a kormány áttekintené, hogy az elmúlt évtizedek kitüntetettjei közül „kik váltak érdemtelenné” az állami díjak, így a Kossuth-díj viselésére. Orbán Viktor a múlt héten azt mondta a parlamentben, hogy nem a „rasszista szamárságokat” beszélő Kertész Ákos ügye a legfontosabb, a kommunista diktatúra kitüntetéseit is felül kell vizsgálni. Nem lesz könnyű dolga a kormánynak: 1948 és 1953 között több mint kétezer Kossuth-díjat osztottak ki írók és költők mellett politikusoknak és sztahanovista munkásoknak, bányászoknak.

Nagyon jó, újabb gumicsont erre szavaztak a forradalmárok, szinte kiverték a fülkék falát: le a sztahanovista bányászokkal! Tessék elvenni a Kossuth díjukat! Meg a nyugdíjukat!

Persze a téma Kertész Ákos írása kapcsán vetődött fel, ki más mint a Jobbik részéről, na és a kormány, helyesebben a Fidesz, még helyebben a miniszterelnök sietve felkarolja az ötletet:

„Ezért a jobboldali keresztény magyar politikusoknak - mint amilyen én is vagyok - hozzá kell szokniuk, hogy Magyarországon sokszor nemtelen, szamár, rasszista, magyarokat gyalázó megjegyzéseket kell tűrnünk, és okosan meg kell válogatnunk (közbeszólás a Jobbik soraiból: ’Nem kell tűrnünk!’), hogy mikor vesszük fel a kesztyűt, csapunk vissza, és mikor nem” – a parlamenti jegyzőkönyv szerint ezt mondta a Kossuth-díj visszavonhatóságáról a múlt hét hétfői vitanapon Orbán Viktor egy jobbikos képviselőnek válaszolva.."

A jobboldali nagy keresztény azonban jól tudja: itt gesztusokat kell tenni, na meg figyelemelterelésnek is jó az ilyen gumicsont, dolgoznak tehát rajta, és milyen boldogság vesz erőt a népen, ha meghallja, hogy mondjuk Darvas Ivántól posztumusz megvonják a Kossuth díjat, mert nem átallott az SZDSZ soraiban országgyűlési képviselő lenni.  Kétezer Kossuth díj, csak 53-ig az sok, hát még amennyit utána osztogattak:  nyilván jó, ha százan megérdemlik, akik jó magyarok, olyan Dörner és Csurkafélék.

A bányászok meg örüljenek, ha van még nyugdíjuk, nem hogy Kossuth díj...

Mert az ő nyugdíjuk is veszélyben van, a rendfenntartók nyugdíjaival, meg a rokkantnyugdíjakkal együtt. És akkor még a pártállam kiszolgálóinak a nyugdíjára ki sem térek: azokat is vagy elveszik, vagy megnyirbálják, vagy megadóztatják.

Megy a szívatás rendesen.

De most nekem az jutott még pluszban az eszembe, hogy mi lesz a magánnyugdíj pénztárakban maradók immár másfél éve az államhoz utalt járulékával?

Mert erről kurva nagy a csend.

Odáig renben van (egyelőre, mert mindenki tudja, hogy alkotmányellenes , törvényellenes és jogtalan), hogy a munkáltató továbbra is fizet utánuk az államkasszába 24%-ot, de ez már nem számít munkaviszonynak és nyugdíjalapnak sem - erről majd az alkotmánybíróság dönt, ha az nem, akkor nemzetközi bíróság, és nincs kétségem afelől, hogy megszüntetik ezt a jogtiprást - na de mi van másfél év járulékával?

Annak a százezer embernek a járulékával, akiket nem lehetett sem zsarolni, sem megfélemlíteni, és akik mindenképpen okosan tették, hogy maradtak a pénztáraknál, mert az legalább valós pénz, egyszer talán meg lesz - amit meg ez  a kormány művel, az azt vetíti előre, hogy itt rendes nyugdíj nemigen lesz, hisz épp most farol a szakadékba a gyorsnaszád.

Mikor utalja vissza a kamataival a kormány EZT a most kölcsönvett pénzt a kasszákhoz?

Nem tudni mennyi lehet. Nem kis összeg, mert a jobban keresők maradtak. Átlagban 30 ezer lehet, ezt nem nehéz kisszámolni: 350 milliárd maradt körülbelül a kasszáknál a nagy vonatrablás után.

Csak nem lopni készül a Cosa Nostra ismét?

Semmi hír arról, hogy készülnek ezt visszafizetni. De a törvény sem szól erről, pedig a tájékoztató borzasztó aprólékosan kitér minden földi jóra, amit az államhoz visszakerülők kapnak. Ennyit találtam:

"Származhat hátrányom abból, ha a magánnyugdíj pénztárnál maradok?

Igen, hiszen a jelenlegi nyugdíjjogosultságának mintegy 70 %-át elveszíti. A 2010. november 1. és 2011. december 31. közötti 14 havi befizetését jóváírják, de nem lesz tagja a szolidaritáson alapuló állami nyugdíjrendszernek. Vagyis a havi munkaadói 24 %-os befizetésről mond le, és csak a saját 10 %-os befizetés után jut nyugdíjhoz." (Kormányportál, 2011 január)

Mi az,hogy jóváírják? Hol írják jóvá, ki írja jóvá, hol jelenik meg az a fejenként átlag 540 ezer forint, amit másfél év alatt lenyelt a kormány?

Jogos a kérdés?

1
5 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 102 komment érkezett ()

1. evianna
2011. 11. 03. 14:38

ezt tényleg forszírozni kellene, hiszen munkavállalóként mindig is kellett fizetni a tb-nek is járulékot (volt, amikor csak 0,5%-ot, de volt 1,5% is, már a pénztárak időszakában), aki pedig már korábban is dolgozott, fizetett az államnak, mint mindenki más.

ráadásul a pénztárak nem 10, hanem 6 százalékkal indultak, és az első Orbán kormány nem is engedte a 8%-ra való emelést, a terveknek megfelelően, vagyis nem 13 év 10%-os befizetésén képződött pénztári vagyonról van szó, hanem olyan 7-8% az eddigi időszakra, és csak ezután lesz majd 10% az alap.

foglalkozik ezzel valaki???

2. evianna
2011. 11. 03. 14:43

ami a pártnak dolgozó emberek nyugdíjának megállapítását illeti, az pedig egészen sötét.
a nyugdíjbiztosító ugyanis csak azt tudja megmondani, hogy ki volt az illető munkáltatója, a titkárnő és a takarítónő tehát szintén illegitim jövedelemhez jutott, ha pártbizottságon vagy pláne a pártközpontban dolgozott - azt az időszakot azonban az egyik felvetés szerint nyugdíjalapként figyelembe venni nem lehet. (ha börtönben volt, akkor a börtönkereset nyugdíjalapot képez. ha a megyei pártbizottság ifjúságpolitikai vagy sportügyeivel foglalkozott, akkor az az időszak nem számít be?)

3. gordius HCJD
2011. 11. 03. 14:43

Fogadok, hogy maguknak még nem tették fel a kérdést, még fel sem merült, erre még nem is gondoltak.

4. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 14:44

Evianna, többek között az adta az ötletet, hogy megírjam: fsp egy régi postján, amikor még csak rebesgették a lenyúlást (hogy "kölcsönveszik" ezt a havi járulékot, stb) meg akkor még úgy tűnt valóban önkéntes lesz az átlépés, hosszasan beszéltünk ezekről a dolgokról. Hogy pl. mi lesz másfél év után ezzel a pénzzel - akkor még nem 100ezer emberével.

Na és hogy lesz szerinted ez a jóváírás?

5. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 14:46

2.

Ezt még a szépasszony is elmondta: füstjük sincs, hogy derítik ki kiket érint.
Lézer meg a minap azt, hogy a levéltárosoknak kell kikutatni, ki volt pártállami funkci.

Agyrém, mi?

6. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 14:47

Gordi, annyi a botrányos törvény, hogy egymást éri: erről valahogy senki se beszél, és az érintettek se reklamálnak. Ha igen, nem kerül a publikum elé. De engem módfelett izgat, nem kevés pénzről van szó a másfél év alatt.

7. Bumm (látogató)
2011. 11. 03. 14:50

Inkább azon imádkozzanak akik maradtak a manyugba, hogy a maradékra - mint írod 350 milliárd, rá ne tegyék a kezüket: ennyi dohány úgy kellene nekik, mint egy falat kenyér,

8. Bumm (látogató)
2011. 11. 03. 14:52

"1000 helyett 1400 milliárdos megszorítással nyugtatja Matolcsy a külföldet"

"1400 milliárd forintos megszorítást tervez a kormány, derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) legfrissebb, angol nyelven megjelent tájékoztató anyagából - írja a portfolio.hu. Feltehetőleg az anyag megjelenése összefüggésben van az elmúlt napokban megjelent hírekkel, hogy a hitelminősítők bóvli kategóriába sorolhatják a magyar államkötvényeket. "

angol nyelven megszorítás. Magyar nyelven apró kiigazítás, direkt jól fog esni...D

9. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 15:05

Nézd csak Evianna, mit írtál épp egy éve:

"..azzal az egy évvel azonban éppen arra kapnak lehetőséget, hogy kimozdíthatatlanok és leválthatatlanok legyenek.
egy évet kibír az ország rossz gazdaságpolitikával is (van benne annyi erő), de az egy év alatt átkottázott állam nem fog tudni talpra állni többet, hidd el."

És épp itt tartunk!

10. lusta
2011. 11. 03. 15:06

A kérdés jogos, de nem eszik olyan forrón a kását.

11. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 15:08

7.

Bumm, ezektől kitelik. De milyen trükkel? nem mintha a gazamberségben nem lennének ötletesek.

8.
Olvastam. A szokásos. Mást hazudni a külföldnek, mint itthon. De még az sem valósul meg, amit magyarul hazudtak.
Egyébként pár hazudozási trükköt elfogadott a piac és Brüsszel - a 129 pont, a Széll terv elodázta a bóvlit.

12. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 15:10

Lusta melyik kérdésre gondol? A Kossuth díjakra (az gumicsont) vagy a mnyg pénzekre? Nekem igen sokba van eddig, mert maradtam. De az lesz, hogy ezt a mérhetetlen károkozást egy szerencsétlen későbbi kormánynak kell visszafizetni.

13. lusta
2011. 11. 03. 15:12

8. Bumm (látogató)
Én már tulajdonképpen csak emiatt olvasok és hallgatok külföldi médiát. Idehaza egyszerűen, még ha akarná valaki, sem jut magyarul valós iinformációhoz. Ugye még emlékszünk, hiszen nem is olyan régen volt, a külföldi nyilatkozatai a felcsúti kis zsebcézárnak teljesen mások, mint a hazai 300 forintos budiforradalmároknak szóló. Nekünk, másképp gondolkodóknak egyébként sem mond senki semmit.
A régi dők problémását január elsejétől már megoldották. A tákolmányukban benne van, ebben az időben itt egy nagy fekete lyuk volt. Magyarország, mint olyan nem létezett, ergó szó sem lehet itt a Kossuth díjakról, nyugdíjakról és egyebekről.

14. medve1942 (látogató)
2011. 11. 03. 15:13

Hát az úgy van, hogy ha le akar esni az ember nadrágja, akkor egy lukkal beljebb kell dugni az övön a pöcköt. Ez úgy történik, hogy kikapcsoljuk az övet, lélegzünk egyet, és azután húzzuk meg. Kommunikáció kérdése a dolog, befelé a fellélegzést lehet hangsúlyozni, mondjuk, hogy ma épp 303 forint körüli az euró, biztos azért, mert válságban van, két-három napja meg 309.775 volt. Az viszont több, mint 303, vagyis akkor erősebb volt, neeeem?
Nagyban megy a kommunikálás, délelőtt például Lázár azt mondta az ATV-n, hogy nem mindegy ám, 25 ezer forintból vagy 45 ezer forintból élni! (Mármint havonta, nem egy ebédre...) Ő csak tudja.

15. lusta
2011. 11. 03. 15:19

„Ezért a jobboldali keresztény magyar politikusoknak - mint amilyen én is vagyok...˝
Ez azért is érdekes, mert a keresztlevél szerint a felcsúti kis zsebcézár nem katolikus, hanem református, tehát keretszyén.
Tudom, lovagolok a szavakon, de ez is az ő következetességéről vall. Ahol több a profit, oda áll. ezért ne reménykedjünk. Senki sem meri feszegetni a manyupok pénzét sem, mert nagyon megütheti a bokáját. Az egyik családtagom, állami alkalmazott, visszalépett, alaposan mérlegelt, munka, vagy munkanélküliség. Kollégája igazgatói kinevezés előtt állt és szintén alaposan meggondolta, nyugdíj, vagy nyugdíjtalanság, és maradt. A vak véletlen úgy hozta, hogy nem lett igazgató, sőt a fijúgg nagyon odafigyeltek a részletekre is és megszüntették a munkakört is , így már ő feleslegessé vált. 24 év közszolgálatiság után páros lábbal rúgták ki.

16. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 15:22

Lusta, régi nóta ez, a Széll kálmán szélhámia is több változatban készült el, mit valami szappanopera: boldog vég, tragikus vég, esetleg fele fele.
Három változat volt: a leglájtosabb a hazai publikumnak, ment egy a pénzpiacnak, és egy Brüsszelnek - ez utóbb volt a legszigorúbb, na de mindegyik szélhámosság volt, épp mint az, amit Bumm említ: mert a nagy tervekből nem lesz semmi.
Honnan vesz elő eltolcsy 1400 milliárdot, könyörgök.
Egyetlen mód? visszaállítani a szja-t a 2010-es formára.
Na de abba Orbán nem megy bele, ha belekékül se,

17. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 15:25

Szia Medve, most nem is néztem, 303-ra erősödött? Szerinted azt is el tudnák hitetni, hogy a 310 az a fasza, mert több? Vannak fideszidióták...

Lézer persze, a 8 ezer ft-os reggelijével, mindennap. Az ebéd akkor 50 ezer. Birja a vásárhelyi önkormányzat... a cinizmusuk vérforraló.

18. lusta
2011. 11. 03. 15:27

14. medve1942 (látogató)
Lézer jani ezt még Kálmán Olgánál mondta, ami ugye a jelenlegi fidexes kommunikáció fő csapásiránya. Ezt korábban Szíjj Ártó Panama Pubi is szajkózta. Az egész érdekessége, hogy ez ügyben a háttérben keményen dolgoztak az MNB szakemberei, mert ott még van belőlük. Ennek örömére csökkent a z árfolyam, de ez így ugye nem igaz, mert nem csökkent az árfolyam, hanem erősödött a forint. Tudok ám én tanulni.
A manyupok ügyépne annak idején nagypn sokat szóltam a témához hozzá, mert a lengyelek is hasonló lépsére szánták magukat. Írom, hasonló. Ez ugyanaz a kategória, mint a bankadó, ugye mindenütt van, ugye a médiatörvény a Lajtán túliaknál még szigorúbb és folytathatnám. A lények és az ördög a részletekben rejtőzik.
Részlletezik a jövő manyupjának a lényegét, de az alapvető apróság a lé tulajdonlása avalhogy kimarad. Ha kimaradt, akkor az a fidexes államot illeti.
A manyupok megszüntetése lesz a következő lépés. Olvasván és hallván Matolcsyné férjének külföldre szóló szövegét, látható, hogy a pénzforrások beszűkültek. Most dolgoznak gőzerővel azon, hogy milyen falszöveggel, amit a 300 forintos budiforradalmár tapsikolva fog éljenezni, szüntessék meg az egéssz rendszert úgy, ahogy van.
Károgni persze nem szeretnék, de sajna errefelé tart a szekér.

19. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 15:29

15.

A zsarolás nagyon belejátszott abba, hogy érdekeik ellenére nagyon sokan nem mertek maradni: az állásukat féltették.
Igen. Keresztyén, ezt pl. Purim sose téveszti el. Nem is lehet, benne van a zsigereiben egy mélyen hívő reformátusnak.
Térdre, csuhások, imához - vezényelt az ifjú és bohó Orbán (30 éves volt, azért az más olyan kor, amikor illik megtalálni az identitását az embernek ideológiailag is),na már most ha az isten a langyost kiköpi, hová köpi a képmutatót?

20. gordius HCJD
2011. 11. 03. 15:31

Ossi, mit lehet 8.000-ért reggelizni? (annyinak nálunk egy hétig elég kell lennie és nem reggelire)

21. lusta
2011. 11. 03. 15:33

17. Osszián (szerkesztő)
Miért?
A 300 forintos budiforradalmár gárda bevette azt a dumát is, amit Szíjj Ártó Panama Pubi lökött, miszerint a nagyarányú adócsökkentés kormánya a 25%-os ÁFA értékét most viszi le 27%-ra. ezek bevesznek minden maszlagot.
A szörnyű persze nem ez. Én a sok jobberrel ellentétben szeretek sokoldalúan tájékozódni és meghallgatom a jobboldali mértékadó emberek véleményét, sőt le is olvasom.
Védik a védhetetlent és a magyarázkodásuk tulajdonképpen a jelenlegi ártunk és qrmányunk szövege. Szinte kerülnek minden önálló gondolatmegnyilvánulást is. Ezért csak azt érik el, hogy szűkül a kör, akit hallgatnom kell és olvsanom illene. A nagy semmire nem vagyok hajlandó pazarolni az időmet.

22. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 15:35

Szóval úgy véli, lenyúlják a maradékot is?

Na de milyen technikával?

Az eddigi is törvénytelen volt az elejétől a végéig. Na de tavaly azt állították, önkéntes, épp elég az a 100 ezer, aki maradt, hogy bizonyítsa, igenis önként döntött a többi úgy, hogy hagyja megmenteni a nyugdíját.
Arra nem számítottak, hogy ez még mindig jelentős összeg, mert a jól keresők maradtak. Csurog hát a nyáluk a maradékra, de hogy oldanák meg?

23. lusta
2011. 11. 03. 15:37

˝Térdre, csuhások, imához - vezényelt az ifjú és bohó Orbán (30 éves volt, azért az más olyan kor, amikor illik megtalálni az identitását az embernek ideológiailag is)...˝
Ez egy igen fontos gondolatmenet a mostani cikkhez is. A felcsúti kis zsebcézár és négy betűjének fényezői a mostani nyugdíjasokat, ...-díjasokat vegzálsák a régmúltért úgy, hogy önmaguknak a közülmúltbeli cselekedetükért is könnyedén felmentést adnak.
Köszönöm Osszián, ez egy nagyon fontos észrevétel volt!

24. lusta
2011. 11. 03. 15:40

Mi is volt akkor a fő ideológiai maszlag? Mekkorát bukik az állam ezen az üzleten. Mily nagy mértékben növekszik miatta az államadósság. Pont Osszián, Ön mutatta be blogjában nem is olyan rég, mekkora hazugság az államadósság csökken duma. Rekord magasságú és ahogy Szíjj Ártó Panama Pubi is mondá, az államadóság elleni harcban a qrmány nagyon elkötelezett. Innen már csak egy lépés és a manyupoknak annyi, meg egy bambi.

25. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 15:40

20. gordius
2011. 11. 03. 15:31

Ossi, mit lehet 8.000-ért reggelizni? (annyinak nálunk egy hétig elég kell lennie és nem reggelire)"

Gordi, megkérdeztem. A nagyúr útközben kiszáll az audiból - testőr, sofőr marad, és olyan előkelő helyre megy be, ahol a szervírozást, meg a fényes kiszolgálást kell megfizetni. Nem kaviárt, meg lazacot, vagy rákot, netán kínai fecskefészket, szusit, fene tudja mit, rendes magyaros vagy angolos reggelit, de a fényűzést fizetteti meg a hotel áttételesen velünk. Mert asztal körül kergették a suttyó parasztkölyköt, ha nem herendiből hörpölte a reggeli kávéját. Rázza a rongyot magyarul.

26. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 15:48

Lusta, nem is hiszek én a megtérésükben és az őszinte vallásosságukban. Orbán liberális volt, vadabb, mit az SZDSZ, de aztán kiszúrta, hogy a jobboldalon maradt egy nagy űr, mert az MDF leamortizálta magát. Azt gyorsan be kellett tölteni, így aztán Orbán és a fidesz este lefeküdt, mint megannyi liberális, reggel meg felébredt, mit megannyi keresztény konzervatív...:-)
Egy frászt. Hiteltelenek, haszonelvűek, aljas és cinikus banda.

Hát a mny pénzt elnyelte az államadósság, és még generáltak plusz 2000 milliót - még soha nem volt ennyi: 20 és fél ezer milliárd.

És olvasom, meg fél füllel hallom, hogy még most is arról hadoválnak, hogy csökkentették az államadósságot. És van aki még elhiszi.

27. evianna
2011. 11. 03. 15:48

Osszián, 9:
igen, éppen itt tartunk, és én is tartom, amit mondtam.
sajnos, Magyarország már soha nem lesz olyan, amilyen a Magyar Köztársaság lehetett volna.
Orbán történelmi személyiség lett - ezen az áron.

28. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 16:03

Evianna:

És sokan voltunk, akik előre láttuk. az biztos, hogy elrettentő példaként kerül be a történelembe, de ez jelen pillanatban sovány vigasz.

Evianna, milyen címen tudnák lenyúlni a maradék manyugosok pénzét?

És ott van még 1000 milliárd önkéntes is.

29. lusta
2011. 11. 03. 16:12

Kérném nem ötleteket adni. Nélkülünk is elég szépen ötletelgetnek. A baj az, hogy ezeket megpróbálják megvalózítani.

30. lusta
2011. 11. 03. 16:19

Annak idején evianna hozzászólásaihoz nagyon sokat írogattam. Úgy látom vissza kell térnem ehhez a módszerhez.
A lengyelek a 2007-es, vagy 8-as, már nem emlékszem pontosan, nyugdíjreformjuk eléggé elszúrt volt és nagyjából mot is az. erről, valahogy a nők nagyon jók, Fisher Anna írogatott nagyon átfogó elemzéseket. Ami viszont követendő, az a egyéni számla rendszere. Ennek következtében az államiban is nyoomon lehet követni a mennyi a mennyit. Amennyiben valami nem stimmel, mert úgy érezzük nagy az átverée, lehet és van is hogyan, mi alapján reklamálni. Amikor aők a manyupokat megrövidítették, akkor a manyup reális számláról a pénzt áttették az állami virtuális számlára.
Nálunk pedig az elcseszett költségvetés feneketlen bendőjébe.
Egyébként érdekes az egész qrmányfilozófia. Törvényetelen minden egyes lépésük és ők ezt tudják, csak a 300 forintos budiforradalmároknak mást mondanak. Velünk egyébként senki sem számol,ezért velünk senki sem kommunikál. Mi másként gondolkodók az ő hátsó fertályukon csak egy kelés vagyunk, amit akár tűzzel is ki kell égetni.

31. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 16:41

"Mi másként gondolkodók az ő hátsó fertályukon csak egy kelés vagyunk, amit akár tűzzel is ki kell égetni."

Ha hagyjuk...

Éppen azon elmélkedik a nolon egy fideszes régi kommentelő, hogy az emberek látni fogják, hogy a kormány nem tehet mást, szegény, mint megszorít,
"Ha jövőre romlik a világgazdasági helyzet, ezt azonnal minden fórumot és minden létező eszközzel a lakosságban tudatosítják majd. Szépen leülepszik a választókban és maguk adnak magyarázatot a romló helyzetre, hogy "hát hiszen kinnt is romlik, mi eladósodott kicsik - akik a szocialisták miatt szegényedtek így el!!!- mit tehetnénk ellene"..

Ez elhiszi, hogy az országjárás eredményes lesz!.

32. sorel
2011. 11. 03. 16:51

Rég jártam erre. Kihúztam egy kicsit az országból és mindenkinek ezt ajánlom.

Hogy lesz ez a Kossuth díjakkal? Hogy ezek miket ki nem találnak, hogy lehet azt visszavonni? Egy elhunyttól lehet? De hogy? elmennek a leszármazottakhoz: ide a plecsnit? És hogy határozzák meg ki lett érdemtelen?

Amikor hazajön az ember, ráébred, hogy a parlament nem az ország háza, hanem őrültekháza.

33. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 17:04

Üdv Sorel. Jól tetted, ez ma a vágyott perspektíva.

Hát, fogalmam sincs. Sorra venni annyi díjazottat 1948-tól, több tízezren lehetnek - ki végzi el? És ki mondja meg, hogy érdemes-e még, vagy eljátszotta az érdemet?

És nem csak Kossuth díj van, hanem mindenféle díjak. Külön a művészeknek, (József A.díj, Jászai M díj, Liszt díj) fel se lehet sorolni, hát még a kereszteket, meg a fene tudja miket. Széchenyi díj, Corvin lánc, hát azokkal mi lesz? Ha arra is érdemtelenné vált valaki a Don szerint...azt is el kell venni.

34. Fannyvár
2011. 11. 03. 17:09

.."Magyarországon sokszor nemtelen, szamár, rasszista, magyarokat gyalázó megjegyzéseket kell tűrnünk, és okosan meg kell válogatnunk, hogy mikor vesszük fel a kesztyűt, csapunk vissza, és mikor nem” – mondta a nagy keresztény :((

Mi az hogy OKOSAN? Már ezen kiakadtam?

Egyébként pedig egyetértek Osszián, ez nem más mint egy szépen felhízlalt lufi, egy olyan fölösleges és - általuk - ártalmatlannak gondolt cirkusz, amivel a szerencsétlen híveket gondolkodás helyett, ál-elégtétel-élményhez juttatják...

nagyon nagy blamázs :((

35. raptor
2011. 11. 03. 17:40

Ossi!
Senkinek ne legyen kétsége, h a maradék kb. százezer mnyp. tagtól is le fogják nyúlni a lóvét!
Még nem látom, hogyan, de biztosan!
Nagyon hiányzik nekik az a pénz!
Én áldom az eszem, h kivettem, (igaz, h nagyon kellett) mert ma már nem lenne! Őszintén sajnálom azokat, akiktől már lenyúlták és azokat is, akiktől ezután fogják!
Talán jobb helyen lenne a bankban, mint a pénztáraknál!
Más:
Szerintem Orbán nem református!
Aki a gyermekeinek olyan neveket ad, h Gáspár, Ráhel, Sára, az biztos nem az!
Csak vérciki lenne a jobbosok előtt bevallani!
Szerintem!! :-))

36. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 17:48

Üdvözöllek, Fannyka!

De vissza kapja még ez a Vityka ezt a sok ocsmányságot, hazugságot a sorstól!

Biztos vagyok benne, hogy parasztvakítás, azt a milliót, aki még hisz nekik, kábítani kell, mert azok is elpártolnak. És, mivel erősen csökken a bizalom, a jobbikos szavazókat célozzák meg időnként.
Ez is arról szól. Honnan kaparnák elő régi sztahanovisták, meg bányászok, meg tsz elnökök életpályáját, hogy megérdemelték-e a Kossuth díjat 50 éve.Tényleg agyrém. Mire egy párat felkutatnak, buktak.

37. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 17:57

Szia Rapti!

Sajnos nekem is van egy rossz előérzetem. Szép pénz még mindig az a 350milliárd, nagyon fáj arra a foguk.
Bár én most a másfél éves lenyúlást szeretném viszontlátni, amit állítólag "jóváírnak" de ez így nagyon homályos.

Az ő családja református, állítólag annak lett keresztelve. Anikó katolikus. 87-ben házasodtak, aztán 90-ben Iványi Gábor metodista lelkész adta őket össze, egyházilag mondjuk. Ő keresztelte meg két gyereküket. Ez még olyan liberális akció volt.

Amikor köpönyeget cserélt, állítólag volt egy 3. esküvő is, a gyerekek meg a nemük szerint lettek az anyjuk után katolikusok, a fiú meg református.
Színjáték az egész.

38. lusta
2011. 11. 03. 17:59

Már ne is haragudjon Osszián, hogy ismételten az Ön személyével kell foglalkoznom, de öregszik. Hát kineveznek minimum egy miniszteri biztost. látván a felcsúti kis zsebcézár nekibuzdulását szerintem minimum egy miniszterelnöki biztos lesz, egy bennfentes emberekből álló apparátussal, oszt jó napot. sajnos az ellenzék és a képviselők elfelejtették minek is vannak a parlament épületében. Elhiszem, hogy jó a büfé, elhiszem, hogy szép tágas az épület, végtére is egy háromszor ekkora ország törvényhozására méretezték, de azért a képviselők egyik lapfeladata a kormány ellenőrzése. Ezt még a kormányzati képviselőknek is kutya kötelességüg végigvinni. Amennyiben meghallgatnák a már elhunyt, sajnos, meret nagy és jó koponya volt, Malachowskit erről, elszégyelnék magukat. Miről is van szó? A törvényhozás igen, a képviselők gondja. Én elhiszem, és minden egyes álló nap meggyőződünk róla, hogy a gombnyomáson kívül fogalmuk sincs mit szavaztak meg. Na de azért az elvárható és itt jön Malachowski Aleksander, aki a Sejm elnökhelyettese is volt, hogy a törvények végrehajtását ellenőrizze. rendeletek, irányelvek, beszámolók, határidők és még sorolhatnám, amit számon kellene kérni. Ki kérte számon Selmeczy Lukhíd Stangli Gabika nyugdíjrabló biztoos ténykedésének beszámolóját. Részletesen, a-tól, z-ig, táblázatokkal, függvényekkel, amin majd lehet vitatkozni, és elfogadni, vagy sem. Mindezek ellenére nehéz, bár a papagáj-kommandó előtt nincs lehetetlen, olyan adatokkal vitatkozni, amilyeneket, nem a reklám helye, a kozoskassza.hu lapon lehet olvasni. Ez az oldal a Haza és haladás közalapítvány oldala.

39. lusta
2011. 11. 03. 18:04

37. Osszián (szerkesztő)
˝Színjáték az egész.˝ Már bocsánat, de ezt a ziccert azért nem hagyom ki.
Shakespeare: Színház az egész világ
(Az "Ahogy tetszik"-ből, Szabó Lőrinc fordításában )
.....Színház az egész világ,
és színész benne minden férfi és nő:
fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár
életében, melynek hét felvonása
a hét kor. Első a kisded, aki
dajkája karján öklendezik és sír.
Aztán jön a pityergő, hajnalarcú,
táskás nebuló: csigamódra és
kelletlen mászik iskolába. Mint a
kemence, sóhajt a szerelmes, és
bús dalt zeng kedvese szemöldökéről.
Jön a párduc-szakállú katona:
cifra szitkok, kényes becsület és
robbanó düh: a buborék hírért
ágyúk torkába bú. És jön a bíró:
kappanon hízott kerek potroh és
szigorú szem és jól ápolt szakáll:
bölcseket mond, modern közhelyeket,
s így játssza szerepét. A hatodik kor
papucsos és cingár figura lesz:
orrán ókula, az övében erszény,
aszott combjain tágan lötyög a
jól vasalt dendi-nadrág: férfihangja
gyerekessé kezd visszavékonyodni,
sípol, fütyül. A végső jelenet,
mely e furcsa s gazdag mesét lezárja,
megint gyermekség, teljes feledés,
vak, süket, buta megsemmisülés.

40. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 18:15

38.

Én mg emlékszem lusta (bármilyen öreg is vagyok...:D), hogy a média is hogy megszorongatta Gyurcsányt, Kókát, Draskovicsot, Veresst és a többieket. És azok válaszoltak minden kellemetlen kérdésre. Ma már az egész országban csak Kálmán Olga tesz fel kellemetlen kérdéseket, a többi mikrofonállvány.

Az ÁSZ és a PSZF, valamint a KT ellenőrzött, a gazdasági kutatók elemeztek és számon kértek - ilyen bamba beletörődés azért soha nem volt.
Egyébként jó lenen néha kitekinteni valóban. Az a szlovákiai egyetemi tanár mekkora igazságokat mondott, és a lengyelek is biztosan huzakodnak, de ekkora gödör és csődveszély biztosan nincs náluk. És ilyen demokráciadeficit.

41. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 18:17

Az idézetet pedig köszönöm. Csak a díszletek változnak, a korok - az ember maga nem.

42. ghost
2011. 11. 03. 18:57

Nekem deja vu-m van, nem is értem miért.

Mintha ma is időszerű lenne: Illés: Miért hagytuk, hogy így legyen

www.youtube.com/watch?v=4xmQ0OAkPQw

Bródy János meg felülmúlhatalan

www.youtube.com/watch

www.youtube.com/watch

43. raptor
2011. 11. 03. 19:26

A Kossuth-díjjal kapcsolatban, hogyan gondolják a visszavételt?
"Rendben", h a szobrot visszaveszik, és a pénz? Hogyan gondolták?
Normálisak??

44. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 19:32

Drága Úrnőm, úgy tűnik nagyon is jogos a déja vu érzésed. De szerintem még komiszabb a helyzet. Komiszabb, mert a szándék aljasabb ezek ráadásul cinikusak és pofátlanok, szóval a közérzet lefogadom, hogy rosszabb úgy általában, mint akkor.

És nagyobb a kilátástalanság.

45. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 19:35

Nem Rapti ez eddig a legnagyobb képtelenség. Ott van valahol felsorolva isten tudja hány ezer név, 60 év kitüntetettjei, na már most csak azt megvizsgálni, ki él, ki nem is óriási macera. Aztán, hogy mit művelt a kitüntetés után, nem vált-e méltatlanná, de ez is homályos, mert ki mondja meg - a régiektől pénzt kitől vesznek vissza, meg a plecsnit... agyrém és a bornírtság netovábbja!

46. ghost
2011. 11. 03. 20:08

Hercegen!

Kak tünt a kommentem???

47. medve1942
2011. 11. 03. 20:34

35. "Pislogott a rinocérosz:
Csak tudnám, hogy mire céloz!"
Nem, nem arról van szó. Szerintem egy kis nagy-nagymagyarországi nosztalgia van a névadás mögött. Régi erdélyi szokás az óterstamentumi név Erdélyben (Székely Mózes fejedelem, Tamási Áron, Márton Áron püspök stb.). Egykori erdélyi unitárius kolléganőm lánya Rebekka volt.
Más kérdés, hogy jobbikos klaviatúrájából olvastam már olyan fenyegetést, hogy választási csodafegyverként közzéteszik az illető pontos leszármazási táblázatát. De ennek semmilyen vallási vetülete nem volt...

48. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 20:39

Ghost, az oldalon látszik, rózsaszín árnyéka van.
Majd mindjárt csinálok valamit

49. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 20:42

Ilyet még nem is Csináltam, Úrnőm, de sikerült! az hiányozna még ha épp a Te hsz-ed nem látszana!

50. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 20:47

Medve, egyik sem erdélyi család tudtommal, Anikó asszony alföldi, a nagy vezető meg...Na de mindenki olyan nevet ad a gyerekének amilyet akar.
A székelyeknél olyan nevek voltak, mint Manassé, az Áront Ábelt tudjuk,Énok is mindennapos volt, de ismertem egy Erdélyből származott családot, a nagyapjuk neve Matuzsálem volt... (Ma is látszik Kszentmártonban a temetőben az utcáról a sírköve: Kakukk Matuzsálem.

51. lusta
2011. 11. 03. 21:19

magyarázkodnom kell, mert másutt nem vagyok ilyen. az idézetekről van szó. Nem a tudásomat, nem a műveltségemet, és még csak a felsőbbrendűségemet sem akarom fittogtatni. Sokáig gomndolkoztam illik ilyesmivel előrukkolni, vagy sem, de Oszsián oly témákkal és olyan megközelítéssel jött, hogy bizsergett a tenyeremen az összes ujjam, hogy méltóan válaszoljak. Biz' isten tudok és prosztó is lenni. nem a helyzet fényezése, de ritka az olyan blog, ahol értelmesen és magas sszintű kultúrával lehet előrugaszkodni. Nálunk a bunkóság, sajna a mindentudás egyeteme. A sivár tv és rádió műsorok csak fokozzák a frusztrációmat. Itt pedig kiélhetem magamat. Élvezem, amikor levehetem a magánkönyvtáram aktuális témához való könyvét. Még egyetemista éveim alatt tettem szert rá. sajnos a mai világban csak nagyon ritkán engedhetem meg magamnak a bővítést. Emlékszik még valaki a Költészet Napja alkalmából kiadott friss válogatásra? Évente kiadott kötetbe gyűjtött ígéretes szerzők friss novelláikra? És ugye ezek az emberek másként nem jelenhettek meg, mint a rendszer kivételezettjei. Itt az idő, le velük! Nem kell megállni a kossuth-dj és más díjak felülvizsgálatánál! le velük!
Mikor hoznak létre kultúr kommandót ezek a bunkók? Közmunkáknál ki lehetne ezeket a képviselőket szerszámnak. Sokat lehetne ezen is spórolni.
A hócipőm tele van ezekkel a tuskókkal. Szakmailag nem értenek semmihez. Műveltsék tekintetében odáig azért eljutottak, hogy már könyvet tesznek az asztal lába alá, hogy ne billegjen. nagy eredmény! Színházt csak kívülről láttak. A lengyeek egyik ünnepelt színésznője Krystyna Janda. Remek alakításai voltak és vannak. Kiválót alakított Dürenmatt, Az öreg hölgy látogatásában. ennek ellenére Hernádi Judit miskolci Öreg hölgye verte őt. Igen, de ez szubjektív vélemény.
Láttam őket, de ezek a tahók mit láttak?
Bocsánat, nem egészen a témához illett, de muszáj volt megírni. Műlt hétyen temettük el országos barátunkat, Nyikát és minden egyes beszzélgetésünknél akkora bölcsességeket mondott, amiket ritkán hallani. Szegény volt, de szegénységében is magas műveltséggel és bölcsességgel rendelkezett.
Itt a jelenlegi elyt (lengyel günyos írásmód) sajnos senkivel és semmivel nem számol. Csak saját magával. A 300 forintos budiforradalmárok hada meg tapsol hozzá. Az ú.n. értelmiséggel együtt. Ámen!

52. ghost
2011. 11. 03. 21:34

Hercegem

CUPP, CUPP, CUPP !!!!

53. raptor
2011. 11. 03. 21:44

47. medve1942
Nem volt ennek semmi hátsó szándéka! (Na jó, egy picike!)
Azért írtam ezt, mert annyi szép Magyar név van, - ha már valaki ennyire nagy Magyarnak tartja magát.......!
Mellékesen az unokám Dávid! :-))

54. lusta
2011. 11. 03. 22:03

A fiam meg Mihály. A nagyapja után.

55. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 22:20

Kedves Lusta, nem bántam meg, hogy még idejében kirámoltam innen a trollokat, az idétlenkedő terelőket, az értelmetlen hsz-eket irkálókat stb.
Mert így értelmes emberek beszélgethetnek itt. És én erre büszke vagyok.
Tarlós - pl, amikor éppen színházi ügyekben dönt... ha olvasott 2 könyvet életében, bajadér vagyok a szaudi királynál...

Majd most a budiforradalom után jön a kulturális forradalom...

Ha hagyjuk.

56. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 22:21

Úrnőm, örök hódolat...

57. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 22:26

Rapti, én csak két gyerekük nevét tudom: a Rachel és a Gazsi. Ja, még a Sára...

Szerintem Anikó asszony nagyon gazdag lett, és nyilván ez fontos neki, parasztlány, a szerzés benne van a vérében. De azért, időváltozáskor biztos sajog aaz álla, mint az én bokám, amióta szalagszakadásom volt... pedig nem is vesztett senkim választást...
Nos,biztos hogy boldog .
A Dávid szép név!

Lusta - a Mihály is!

58. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 03. 22:27

Azt akartam írni, hogy mindezek ellenére nem biztos, hogy boldog. (Vagyon, rang, sok szép gyerek...)

59. lusta
2011. 11. 03. 22:58

Sajnos Tarski nem követte az Ön elvét. Öt még nagyon szerettem a nolblogon. mi az istenért vonzódom én az értelmes társaságba? nem veszem észre, hogy ez már letűnt ügy. minél nagyobb tahó valaki, annál több pénzt kereshet. Itt elég egy jól elhelyezett szellentés, fikázás, máris országos hírnévnek örvendhet az emberfia. Ha még egy kicsit tahóskodik, akkor még vezető celeb is lehet. Megnyílnak előtte a legfontosabbkapuk, ajtók.
Na ezért kell felülvizsgálni a kossuth-, és más díjakat. Azok az emberek valamikor, valamilyen területen csak letettek az asztalra valamit. Ha a kamerák akkor tudták volna mutatni, a munka közben kit és hogyan dug meg, akkor msot nemzeti hős lehetne,. Na de így, hogy volt valamilyen teljesítmény is, nam szex és más semmi, az megvetetndő és visszavonandó. Az ország gazdasága a bányászbéka négy betűje alatt, akkor miért lenne másképp a szellemi, művészeti élet? A büdös komcsik színházakba kényszerítette a zembereket, hagyományőrző dalszínházak, néptánc egyesületek, táncházak tömkelegével ópiumozta a lelkeket. Na ennek vége. Az akkori elismertek ma megbélyegezendő bűnösökké válnak. A mostani saját jövőjükről gondoskodó Manyup tagok az ország vérszívóiként jelennek meg. mi kell még ide? Itt egy 10 milliós , na jó, legyen 9,5 millió, népet aláznak meg. És megérdemli ez a nép, mert szó nélkül tűri, nem, tapsikol hozzá. Hülyének, agyalágyultnak tekinti az egész fidexes bagázs a lakosságot. A lakosság pedig nem reagál, ergó, igazuk van! Így kell a nagy átverést csinálni és ebben teljességgel lényegtelen, hogy hívják a felcsúti kis zebcézár gyerekeit.

60. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 04. 10:28

Tarskit én is nagyon sajnálom. Nagyon hiányzik az oldalról, ritka világos fejű, összeszedett gondolkodású blogger.
Sajnos, egyre lejjebb halad az ország a világon minden tekintetben. Mentálisan talán még a Rákosi kornál is rosszabb, hiszen akkor olvastak az emberek, a színház, múzeumok, kulturális intézmények elérhetőek voltak, voltak 3 forintos könyvek, jó irodalommal. Borzasztó volt egyébként, nem azért mondom, a kitelepítettek ivadéka, csak illusztrálva azt a nihilt, amiben most van az ország, amikor kizárólag a silányság a menő.

Borzalmas az a hazug mantra, amivel etetik a népet, a széthúzást, az írigységet erősítve: a manyugosok mások elől veszik el a nyugdíjat, a pénztárak eltőzsdézik, ellopják, meg kell védeni, a korábban nyugdíjba ment rendőrök menjenek követ törni, a rokkantak csalók... és így tovább. Az IMF kirabol minket, mindenért mindig más a felelős, divida et impera - ebből áll a kormányzás és rengeteg hazug süketelésből.
"A hazugságokra épített rendszer előbb utóbb összeomlik" - mondta Bibó és így is volt és így is lesz.
Köszönöm, hogy értelmes társaságnak tartja a blogom látogatóit!

61. sansz
2011. 11. 04. 13:53

Én emlékszem, néhány éve még volt a jobb oldalon egy nagydumás Józsi bácsi, aki „jobbnál-jobb” ötletekkel kápráztatta el a nagyérdeműt. Rávezetés képpen jegyzem meg, majdnem köztársasági elnököt csináltak belőle. Beszélt ő anno valamilyen féreg- és patkányirtásról is, hát most azt hiszem, éppen itt lenne az ideje. Vagy annak tavasszal van a "szezonja"?

A magánynyugdíj pénzek lenyúlásával kapcsolatban az az emlék ugrott most be, hogy mennyire ment a rizsa nem régen fideszék részéről, hogy a nyugdíjasok felélik gyermekeik jövőjét. Hát most ők bemutatták, hogyan lehet felélni a nyugdíjasok jövőjét.

Ugyan milyen eszement ötletekkel jönnek még elő? Arra azért figyeljünk, munícióval ne segítsük ámokfutásukat!

62. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 04. 14:26

Sansz, minden napra van valami agyrém.
Most kerényi, aki miniszterelnöki megbízott (bolond csakis síkőrültet választhat, ez evidens), mindenféle történelmi eseményeket festet 20 milliókért, benne a vörös iszap ömlés, meg a lovas attak 2006 októberében.
Ha a cinizmus, a rablás a maffiamódszerek mellett sorozatban feltűnnek az idiótaságok, egymást érik a bornírt hatalmi megnyilvánulások: az a vég. Abba csak bukni lehet.

63. lusta
2011. 11. 04. 19:01

A tanácsadói szerződések azok smafu?
Pl. H.Zs 12 millája, vagy, na mindegy. Vann valamilyen tiltakozás? Na, így kell ezt csinálni. Láthatóan erre szavaztak a zemberek, erre kapott (is) felhatalmazást ez a qrmány.

64. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 04. 19:59

Csak nem a bányarém Hegedűs Zsuzsáról van szó? Milyen tanácsot tud adni a kormánynak, atyaég: a multkori szegénymentő akciója is kész leégés volt a kiscsirkékkel, totál csőd és pénzkidobás.

Mellesleg ilyesmire minden kormány sokat költött - ezek a maffiamódszerekkel, nyilván visszacsurog a zsebekbe egy s más.

65. pietnik
2011. 11. 04. 20:24

(imisti)
Szóval,a fijjugnak egészen agyament szófosásuk van,vagy még a látszatra sem adnak!
Ugyanis sokáig azzal érveltek,hogy a nyuggerek felélik a gyermekeik jövőjét(kocsobur,meg a többi böszme vadszamár!!),most meg azt hirdetik ,hogy a (minden munkától,jövedelemtől megfosztott) gyerekeik tartsák el a szülőket!!
Annyi eszük már nincs,vagy annyira pofátlanok(inkább az utóbbi!),hogy így,hogy a gyerekek tartják el a szülőket,valóban a nyugdíjtól megfosztott szülők fogják felélni a gyerekeik jövőjét!(már ha még van!)Vagy a nyuggerek gyerekeinek milyen jövőt szánnak?Fizessék a nyugdíjjárulékot,és közben tartsák el nyugdíjjogosult szüleiket is?És az hogyan lenne,hogy egyke a feleség is , a férj is,van két gyerekük,és mind a kettőnek él a nyugdijaskorú mindkét szülője?!Hogyan tartanak el hat felnőttet,meg két ,esetleg kamaszodó gyereket?
Ez pl. miért nem jutott eszébe némelyik ellenzéki politikusnak,képviselőnek,aki a szemébe mondta volna annak az idióta Lázárnak ezt,amit leírtam?!Vagy Magának annak a nagyeszű Orbánnak?Szóval nagy az esztelenség!
Azt persze tudom,hogy Orbán,Lázár,meg Szófosó etinek a szülei nem szorulnak az elsíbolt ,korrupció útján szeruzett vagyonuk miatt eltartásra,de ez a kis nüansz éppen a kormány, agyament pofátlanságába vetett hitemet erősíti!

66. lusta
2011. 11. 04. 20:25

Öszintén fel vagyok háborodva, hogy ilyesmit tételez fel. Ők a tiszta kéz, az átláthatóság mintaképei! Még ilyet. Egyébként kíváncsi lennék, Budai érdeklődött-e az elszámolások mellé letett aátfogó, a teljesítményt igazoló és a teljesítmény/érték hányadosról? Ugye?
Most olvasom a következő nagy lenyúlást. A Népstadion lebontását és újjáépítést mily potom pénzből akarják megoldani. A lengyelek épp most fogják az ukránokkal karöltve megrendezni a labdarúgó EB-t. Voltak városok, ahhol felújították a stadiont, voltak, ahol lebontották a helzszínen lévőt és újat húztak(nak) a helyére és volt ám olyan helyszín is, ahol a prérin építették fel, nem a város közepén. na 60-70 milliárdból hozták össze. Persze ez az átlag. Itt meg csak abontára akarnak csak 5 milliárdot költeni. Itt lesznek ám a nagy lenyúlások.
Én már most szólok!

67. sansz
2011. 11. 04. 20:40

64. Osszián

Bizony, arról a Zsuzsáról van szó. Arról, aki maga dicsekedte el, hogy az ő ötlete volt a szociális népszavazás és az elszámoltatás is. Hogy maradt volna a franciáknál!

68. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 04. 20:56

Pietnik:

Egy másik témát is meg akartam írni, talán holnap, ha meg nem előznek, hogy megy nálunk az idiotizmus, minden vonalon. Mellesleg ezt a szót használta az előbb Gerő András történész, és csak speciel erre az esetre, pedig akad több is, a forradalom, a nenyi meg egyéb nerek, nörök óta.
Arról van szó,hogy a síkőrült Kerényi, aki tényleg már minden volt, párttitkár, meg három tavasz kommunista rendezője, mdf-es és liberális, szóval az az elmebeteg festetett 15 képet a magyarság zivataros századaiból. Ilyenek szerepelnek témák közt: a lovasrendőri roham 5 éve, a tüntetésen, a vörös iszap k1ömlése, na és egy rejtélyes kép, ez lesz a legérdekesebb: az új alaptörvény megszületésének pillanata.
Mi a túró lesz ez, el se tudták képzelni, én se, fe hogy hová küldeném Kerényit azt igen.

Mellesleg 20 millióba kerül, mennyi kiscsirkét vehetett volna azon H.Zsuzsa az észkombájn.

69. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 04. 20:59

66.

Lusta, el se olvastam, csak a 35 miiiárdot, mondom a Kerényi baromságán jót szórakoztam, nem húzom fel magam.

Kábé ennyit tudnak megspórolni, ha legelni küldik a nyugdíjas bányászokat, rendőröket, tűzoltókat.
De van egy fogadásom, ez se fog megépülni. Ki tartja?

70. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 04. 21:01

Sansz.

A mi zsebnapcsinknak különös, de egészen különös érzéke van a leglehetetlenebb embereket maga köré gyűjteni. Similis simili gaudet? Mentálisan zavart elmék és csúszómászók: mutasson valaki egy épkézláb alakot a bagázsból.

71. lusta
2011. 11. 04. 21:11

Csak az emberfia még nem hülyült meg. Az a Zsuzsika havi 1 milláért ad tanácsokat. az érdekessége a dolognak, hogy nagyon sok felelősbeosztású miniszteri dolgozó nem keres ennyit, mint ez a társaság. A semmiért fizetnek ki milliókat. Na de erre szavazott a 300 forintos budiforradalmár.
Stadionak. Vegyük wrocław példáját, mert ott a prérin építették fel a stadiont. Varsóban bontani kellett, a városban lévő X .éves stadiont. Tehát 44.308 fő befogadására alkalmas fedett stadiont 853,4 millió złotyból építették meg. Vehetjük persze a gdański 4. kategóriájú stadiont, amely 42.105 fő befogadására alkalmas és 775 millió bruttó złtyból épül-szépül.
Ebből is látható, mekkora baromságokat dumálnak és mennyire halvány fogalmuk sincs a valós költségekről, ergó nem értenek semmihez, még ehhez sem, pedig nagyon tetszelegnek ám foci ügyben.

72. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 04. 21:14

Csak lusta, nem vágom az arányokat. Mennyi az a 853 millió zloty.

Tudják ezek, mennyből lehetne kihozni, de a különbözetet el akarják lopni.
Felvirrad Orbán papa kőbányájának.

73. lusta
2011. 11. 04. 21:34

853 milla, az kb. 60 milliárd, míg 775 milla az kb.55 milliárd.Nem 5-ös kategóriájú, hanem 4-es kategóriájú (UEFA) és ennyibe került most. Ők nem lopnak, nem hazudnak stb.. Ök a pénzt becsatornázzák, ne arra figyeljenek mit mondok, hanem mit cselekszem, stb.. Ez a birka nép pedig tűr és tűr és még tapsikol is hozzá.

74. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 04. 21:43

lusta, ezeké akkor ócsóbb, 35 milliárdért! Mi ebben a trükk?

"Megtárgyalta és elfogadta a kabinet a Puskás Ferenc Stadion újjáépítésével kapcsolatos koncepciót - közölte a kormányszóvivő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Egy 40 ezer férőhelyes - igény esetén 55 ezer férőhelyesre bővíthető -, UEFA 5-ös kategóriájú sportlétesítmény épül összesen 35 milliárd forintból. (Bukarest 55 ezres vadonatúj stadionja 70 milliárdba került.) 29 ilyen stadion van eddig Európában."

75. lusta
2011. 11. 04. 22:59

Szívbaj nélkül hazudnak és nincs senki sem, aki például ebben az ügyben a szemükbe mondaná mindezt. A lengyel példát azért hoztam fel, mert ezek a legfrisebbek, nem egyediek, hanem egy országban épülő stadionokról szól. Minden hozzáférhető ellenőrizhető.

76. lusta
2011. 11. 04. 23:06

Egyébként a 33.400 főt befogadó lembergi stadiont az ukránok 18 milliárdért építették. Úgyhogy hazudnak, mint a vízfolyás.

77. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 04. 23:18

Lusta, én még egyetlen - de a legkisebb, piti ügyükre vonatkozó esetet nem tudok, amiben ne hazudtak volna. 11 éve csak és kizárólag, az égvilágon mindenben hazudnak.
Mi az egy stadion? bagatell, mellesleg mi a fasznak, már bocsánat, amikor omlik össze minden, a nyomor egyre nő, semmire nem telik, de nekik stadionok kellenek.

78. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 04. 23:47

Lusta, egy eklatáns példa:

"2005 januárjában ad hírt a Reuters arról, hogy a magyar ellenzék vezetője „elengedhetetlennek” nevezte az egykulcsos adórendszer bevezetését, „hogy Magyarország lépést tartson a szomszédos államokkal”. Erre ráerősít az év júniusában, amikor a Világgazdaságnak azt nyilatkozza, „nem ezt tartom a legigazságosabb adórendszernek, de úgy látom, a szlovák és román döntések után ebbe az irányba kell lépnünk”. Egy hónappal később azonban, Gyurcsánnyal vitázva már vissza is szívja az egészet: „Sehol nem mondtam azt, hogy az egykulcsos adó híve vagyok – az ellenkezőjét mondtam. Azt mondtam, hogy Magyarország számára lassan úgy merül föl a kérdés, hogy el tudja-e kerülni az egykulcsos rendszer bevezetését – aminek egyébként nem vagyok a híve”.

2005 októberében Orbán interjút ad a TV2 Jó estét, Magyarország című műsorának, amelyben közli: „Mi a Vállalkozók Pártjával vagyunk egy nagyon szoros együttműködésben, közel van egy megállapodás aláírása is már, és a Vállalkozók Pártja kidolgozta, hogy a magyar kis- és középvállalkozók versenyképességéhez milyen adócsökkentésekre volna szükség. Az a program, azt kell mondanom, úgy jó, ahogy van. És be tudjuk illeszteni a mi programunkba”. Orbán „egy az egyben vállalhatónak” tartja a programot, amelynek kulcseleme az egységes, 18 százalékos nyereség- és jövedelemadó-kulcs követelése.

Ugyanannak az évnek a decemberében Orbán ismét elhatárolódik a flat taxtől (ez tehát egy év leforgása alatt a harmadik álláspont-módosítása az ügyben): „Kezdjük az egy kulccsal. Én az egykulcsos adórendszert nem támogatom” – közölte Orbán az ATV Egyenes beszéd című műsorában, lévén a magyar adórendszer „munkaellenes, vállalkozásellenes, családellenes, és magyarellenes. Tehát jobban sújtja a magyar kis cégeket, mint a nemzetközieket, és én azt gondolom, hogy egykulcsos adóval nem tudjuk megoldani a legfájóbb baját az adórendszernek, a családellenességét”.

79. Бездомный (kis jehucska) (látogató)
2011. 11. 05. 6:31

Sabat sálom, illetve Szabadság kedves elvtársak!

A Téli Palota (Зимний дворец) ostromának évfordulojára emlékezzünk meg mi magunkfajat NOL blogger elvtársak Zelk Zoltán elvtárs halhatatlan soraival:

Vörös katonák

Az a sereg. Ott! Tizenhétben!
Mikor a Téli Palotát
rohanta! Bizony még nem hordott,
Még nem viselt egyenruhát, –
de azok voltak ám a hősök,
azok voltak a katonák!

A gyár olaja díszítette
érdemrendként rongy zubbonyát,
de a fegyvert, azt megtanulta,
kire szegezze pisztolyát,
mert megtanulta, nem feledte,
ki néki szólt, Lenin szavát!

80. Marijja
2011. 11. 05. 8:58

Kedves Ossi!
Eddigi jó kapcsolatunkra hivatkozva bátorkodom megjegyezni: igen rosszindulatú vagy.
Nem jut eszedbe a sok-sok párt-és elvhü szorgosan vizsgálódó munkatárs létbiztonsága? Nekik jó ideig biztosítva lesz a megélhetésük (nem minimálbér!),
mire kibogarásszák, ki volt jogosult és ki nem.
Ez is a munkahelyteremtésnek a része!!"!

81. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 05. 9:51

Marijja, drága, hamut szórok a fejemre...

Ilyen nemes szempontból még nem is vizsgáltam. Hát hogyne, igaz, és akkor még a jószándékú feljelentőkről (a szomszédom méltatlanná vált erre meg erre a díjra, pedig a vitrinében ott villog a kitüntetés, hogy fulladna meg, tessenek szívesek lenni elvenni), és azoknak is csurran-cseppen...

82. raptor
2011. 11. 05. 11:09

Csak egy kérdésem lenne!
Ha például Bangó Margit egy pártrendezvényen énekelt (volna), akkor az ő díját is visszavonják??
Eszement egy társaság!!

83. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 05. 11:20

Nem tudok másra gondolni, Rapti, mint hogy a jövő évi 1400 milliárdos megszorításról akarják a figyelmet elterelni.

84. Marijja
2011. 11. 05. 12:17

Bizony igen fájdalmas, mikor az élemedett korral együttjáró nyakcsigolya-meszesedés
dacára csak kapkodni tudjuk a fejünket!
Nap-mint nap hajjluk az eszementnél eszementebb ötleteléseket, valamivel el kell
a jó birka-nép figyelmét terelni a lényegröl.

85. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 05. 12:42

Marijja, miközben soha nem látott népnyomorításba, szerzett jogok elvételére készülnek,

"Számolatlanul szórják a pénzt Orbánék
Több tucat tanácsadói és szolgáltatási szerződést kötött a Miniszterelnökség az utóbbi évben. Orbán Viktor kormányfő és csapata tegnap hozta nyilvánosságra ezt a listát, amelyből kiderült; évi 12 millió forintot kap a kormányfőtől a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványt létrehozó Hegedűs Zsuzsanna "a társadalmi felzárkóztatás, a társadalmi konfliktusok kezelése" ügyében adott tanácsaiért.

z előző ciklusban még a Fidesz képviselőjeként dolgozó Tellér Gyula a kormánypolitika társadalomelméleti háttérének tanulmányozására, politikai elemzések készítésére és tanácsadásra szerződött, amiért több mint 7 millió forintot kap évente. Balogh Gábor egykori öttusa-világbajnok 9 millió forintért ad tanácsokat sportügyekben Orbánnak, de segíti a kormányfőt Félegyházy-Megyesy Jenő korábbi denveri tiszteletbeli konzul is, ő 12 millió forintért a nyugati magyarsággal, valamint a civil és jótékonysági szervezetekkel való kapcsolattartásból veszi ki a részét. Szapáry György washingtoni nagykövet még kinevezése előtt 7 hónapig 8 millió forintért adott tippeket jogalkotási és kodifikációs ügyekben, továbbá nemzetközi pénzügyi és gazdasági folyamatokat elemzet

Madarász László "a magyar-francia gazdasági kapcsolatokat akadályozó ügyek rendezésében" működik közre, több mint 4,3 millió forintért, határozatlan ideig. Madarász korábban a Francia-Magyar Kereskedelmi Kamara elnökeként is tevékenykedett, a név ugyanakkor ismerős lehet korábbról is."

Nem folytatom. Nincs elég hely, meg aztán a vérnyomásom is felment (hónapok óta nem kapjuk meg az öcsémmel a pluszmunkánkért járó honoráriumokat pl).

86. medve1942 (látogató)
2011. 11. 05. 21:14

Svédországi barátom küldött néhány angol viccet. Egyet idefordítok, vérnyomásemelő búsulás ellen:
"Olyan rosszul állunk anyagilag, hogy a feleségem azzal fenyeget, velem fog lefeküdni - már elemre sem telik..."

87. medve1942 (látogató)
2011. 11. 05. 21:33

A lengyel stadionépítési költség feltehetőleg tényleges költség, a magyar meg úgy fog mozogni, mint, mondjuk, a négyes metróé. Nem épp lefelé.

Igazából engem Kövér fiataloknak mondott szóvirágai kezdenek érdekelni. Mi az, hogy utolsó esély az országnak? Mert ha valóban, akkor akár kétharmados törvénnyel lehet szábályozni, hogy az MPSZ-nek nincs alternatívája, és egy 2014-es fordulat ellen-fülkeforradalom lenne, amelyet terrornak kell minősíteni, és leginkább úgy kerülhető el, hogy a korábbi "barikád másik oldalán állók" nem indulhatnak választáson... Esetleg szavazójoguk se lesz, miért ne? 1945 után már volt ilyen...

Ezért mondogatok olyasmit, hogy a Nagy Októberi Utólagos Forradalom lezajlásának vagyunk tanúi.

88. medve1942 (látogató)
2011. 11. 05. 21:33

A lengyel stadionépítési költség feltehetőleg tényleges költség, a magyar meg úgy fog mozogni, mint, mondjuk, a négyes metróé. Nem épp lefelé.

Igazából engem Kövér fiataloknak mondott szóvirágai kezdenek érdekelni. Mi az, hogy utolsó esély az országnak? Mert ha valóban, akkor akár kétharmados törvénnyel lehet szábályozni, hogy az MPSZ-nek nincs alternatívája, és egy 2014-es fordulat ellen-fülkeforradalom lenne, amelyet terrornak kell minősíteni, és leginkább úgy kerülhető el, hogy a korábbi "barikád másik oldalán állók" nem indulhatnak választáson... Esetleg szavazójoguk se lesz, miért ne? 1945 után már volt ilyen...

Ezért mondogatok olyasmit, hogy a Nagy Októberi Utólagos Forradalom lezajlásának vagyunk tanúi.

89. medve1942 (látogató)
2011. 11. 05. 21:44

Reszket már a kezem hetven táján, úgy látszik, kétszer is nyomok rendbent.
Viszont az ál-Jehu akkor is troll, ha Zelk Zoltánt nyom, 1950 körülről, amikor talán még komolyan is gondolta. A vers emlékeim szerint jó pár versszak, ilyenekkel volt tele a Hét évszázad magyar verseinek 53-as kiadása, mármint a vége felé...
Tudja vajon, hogy Zelket 56 után lecsukták, és felesége akkor halt meg, amikor ült? Ismeri vajon a Sirály című verset?
Vagy a történetet Németh László padlásáról, ahol a bújtatott Zelkovics Németh korábbi írásait olvassa? Különben mindegy, a troll maga úgyis blogmotor (nem tudom, pontosan, mi az, de ez mindegy), viszont valahol működik egy értelmes értelmiségi csoport, amelyik a motort és rokonait, például a wapediát "eteti".

90. medve1942 (látogató)
2011. 11. 05. 21:44

Reszket már a kezem hetven táján, úgy látszik, kétszer is nyomok rendbent.
Viszont az ál-Jehu akkor is troll, ha Zelk Zoltánt nyom, 1950 körülről, amikor talán még komolyan is gondolta. A vers emlékeim szerint jó pár versszak, ilyenekkel volt tele a Hét évszázad magyar verseinek 53-as kiadása, mármint a vége felé...
Tudja vajon, hogy Zelket 56 után lecsukták, és felesége akkor halt meg, amikor ült? Ismeri vajon a Sirály című verset?
Vagy a történetet Németh László padlásáról, ahol a bújtatott Zelkovics Németh korábbi írásait olvassa? Különben mindegy, a troll maga úgyis blogmotor (nem tudom, pontosan, mi az, de ez mindegy), viszont valahol működik egy értelmes értelmiségi csoport, amelyik a motort és rokonait, például a wapediát "eteti".

91. lusta
2011. 11. 05. 22:17

87. medve1942 (látogató)
Ezirányban az első lépéseket már meg is teszik. A jelenlegi képviselőket fogják csak úgy pofára eltiltani. Na ilyenre szavaztak a 300 forintos budiforradalmárok.
˝Külön törvény szabályozza majd az Országgyűlés munkáját, mivel működése túlmutat magán a parlamenten - mondta a Magyar Hírlapnak Rubovszky György, az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke.
Valamit tenni kell az elmúlt másfél évben elharapódzó, a törvényhozás méltóságát sértő megnyilvánulásokkal szemben - mondta Rubovszky, ezért felmerülhet például az a megoldás is, hogy ideiglenesen kitiltják az Országgyűlésből a botrányosan viselkedő képviselőt.˝

92. hecketaper
2011. 11. 06. 8:13

Nézzük a dolgok jó oldalát:történelmi időket élünk.Láttuk a Köztársaság újjászületését,s most szemünk előtt zajlik a demokrácia felszámolása.Érdekes,nem?Tudjuk mindezt közönyösen,kívülállóként nézni?Ahogy Ady írja: "Itt voltunk: voltak vészjelek, /Sopánkodtunk,
sírtunk, dühöngtünk,/ Bűnös, gyáva hajó, tűrd most már,/ Hogy mozi-képként
nézzelek. "
Ady sem tudta,csak szerette volna.Sopánkodás,sírás,dühöngés.Hát csak ennyire tellik?

93. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 06. 8:30

Szia Medve... az angoloknak? Tényleg vicc...
Na nem mintha nem tudná az ember, hogy a legfejlettebb demokráciáknak is vannak kárvallottjai, de nem az egész ország 9/10.-e.
Különben abban a felsorolásban még ennél is hajmeresztőbb honorok vannak, totális faszságokra kidobva a pénzt.

94. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 06. 8:39

87. medve1942 (látogató)
2011. 11. 05. 21:33

Ebből a stadionból max. egy II. nemzeti gödör lesz.

Kövér mostanában olyan egedetlen (szegedi tájnyelvi kif.) baromságokat beszél, hogy igazol engem, aki sose tartottam normálisnak - azzal, hogy bizonyos értelmi szintet elismerek vele kapcsolatban. Érdekes ez: OV mellett túl sok a hagymázas, rögeszmés futóbolond. Similis simili?

A fagyi vidáman visszanyalhat. Egy következő kemény válságkormány, akinek nem lesz módja egyébként sem cicózni, könnyen hozhat olyan törvényt (ehhez nagy összefogás kell, de ezek kivívják - mármint a fidesz, az idiótaságaikkal), hogy országrontó, szélsőséges pártokat be kell tiltani - kettő is van, a fidesz és a jobbik, na és akkor visíthatnak, pár évre ki lehet őket iktatni.
Ez nagyon fontos lenne egyébként, és minél hamarabb, mert itt kő kövön nem marad.

95. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 06. 8:46

Lusta, hát be vannak szarva. Nem csoda. Ha ezek is kapnak "hangulatjelentéseket" márpedig nyilván igen, na és ott a net, akkor látják, hogy egyre nagyobb az elkeseredettség, és ki tudják számítani, hogy ez előbb utóbb az ellenzék malmára hajtja a vizet.
Nincs alternatíva: na ezt állította Horn Gyula, szegény, aki pedig jól kormányozott, de ilyenekbe bukott bele. Meg a barátja, a Bubu doktor ármányába.
Most mindenféle kitiltások, betiltások, bekeményítések jönnek, meg akkora szmog lesz, hogy minden autós ki lesz tiltva, nemhogy a tüntetők...

96. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 06. 8:50

92. hecketaper
2011. 11. 06. 8:13

Egyre többet idézünk Adyt...és fantasztikus, hogy az idézett versek, publcisztikák mennyire aktuálisak.

A demokrácia nagyjából már fel van számolva, látszata még meg van (lehet éppen tüntetni, demonstrálni egyelőre), ja, és még ott a net, azt nem is tudják szabályozni, az nem megy, de az elektronikus és írott sajtót igen.
És mégis bukni fognak, volt ennél ijesztőbb diktatúra, annak is vége lett - ezeket a gazdasági összeomlás söpri el, remélem végleg.

97. sansz
2011. 11. 06. 10:02

96. Osszián

Igen, csak ezzel az összeomlással is az baj, hogy mi fogjuk inkább megszívni, bennünket fog elsősorban betakarni. A nagy varázsló és segédei már gondoskodtak a maguk egérútjáról.

98. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 06. 10:51

Sansz, hát ez igaz. De ezt a keserű poharat ki kelél ürítenünk, hogy aztán tényleg jöhessen egy újjászületés.
Egy normális országvezetést az eu is támogat majd.
Jobb gazdasági politikával (visszaállítani pl a kétkulcsos adórendszert) ki lehet mászni a gödörből. Beruházó is jön normális jogi környezetbe.
Nehéz lesz, de ennél bármi jobb - mint ahogy jobb is volt, ami persze nem csoda.

99. diktator1
2011. 11. 06. 12:23

Ugyanazt csinálják,mint az a szálasi és rákosi diktatúrákban már megtörtént!
Megy a sok duma,és közben folyik a nép kirblása!

100. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 06. 14:00

99.

Most már úgy fest, hogy szerepelt egy ilyen cél is.
Ez itt Szegeden közelről látszik: a 14 fideszes képviselő^+ a jobbikos összefogott, így többségben vannak - és teljesen lerabolják, sógor-koma-rokon-jóbarát alapon a város tulajdonát.
Mire elzavarjuk őket, óriási lesz a kár.

101. lusta
2011. 11. 06. 18:13

A diktatúra kiépítése és megléte a legújabb fidexes prominens személyek megszólalásaiból világosan levezethetőek. Folyt. köv.
Azért Lukhíd Stangli szenátorasszony 4-i sajtótájékoztatóján nem tudtam, sírjak, vagy nevessek.
www.fidesz.hu/index.php?Rovat=10030

102. Osszián (szerkesztő)
2011. 11. 07. 10:54

Ez jó oldal, Lusta, kösz, időnként merítek belőle.
Ezeket nemcsak el kell zavarni, de be is kell tiltani majd. Miután a hülye kotmányukat hatályon kívül helyezik, a jelenlegit (1989) vissza kell állítani és az alapján betiltani őket:

"A társadalom egyetlen szervezetének,
egyetlen állami szervnek vagy állampolgárnak
a tevékenysége sem irányulhat a hatalom
erõszakos megszerzésére vagy gyakorlására,
illetõleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen
törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki
jogosult és egyben köteles fellépni."

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Hozzászólás:
 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.